7. fejezet

Mikor kiejtettem a szabály szót, Rob furcsán nézett rám.

- Mégis, mire gondoltál?- Kérdezte értetlenül, mire felhorkantottam. Mit nem ért azon, hogy SZABÁLYOK?! Ez egy egyszerű szó és ennyi!

- Mondjuk mától kijelöljük azokat a helyeket, amiket együtt is használhatunk. Mint például a konyha és a nappali, valamint az előszoba és a terasz. - Soroltam szigorúan, mire Rob keze úgy lendült a magasba, mint egy kis gyerek karja, aki kérdezni akar valamit a tanár nénitől.

- Ezt úgy értsem, hogy most állathoz hasonlítod magadat, meg engem is? Mert ez a "kijelöljük" szót... Hát kissé kétértelmű, vagyis számomra az. - Az állam a padlót súrolta. Ez most komoly? Most akarom lefektetni azokat a bizonyos szabályokat, erre ő meg viccelődik?

Habár az igazat megvallva, tényleg igaza van.

- Jó, mindegy. Szóval a konyha, a nappali, az előszoba és a terasz közös. Viszont - léptem az egyik ajtóhoz -, ez a szoba tabu. Ide csak akkor teheted be a lábadat, amikor engedélyt adok. - Néztem rá szúrós szemekkel,  mire szalutálni kezdett.

- Megértettem, Őrmester!- Kiáltotta hangosan, mire égnek emeltem a szemeimet.

- Mindig ilyen vicces kedvedben vagy? Mert akkor az előszobába, vagy a közös folyosón töltheted a mindennapjaidat - mondtam nyugodtan, miközben a körmeimet kezdtem el piszkálgatni. Ekkor néma csend telepedett ránk. A percek egyre csak teltek és teltek. Kezdtem meg unni, így felnéztem Robertre, aki elkerekedett szemekkel bámult vissza rám.

Nem bírtam tovább, elnevettem magam.

- Nyugi, nem csak te vagy vicces kedvedbe - bokszoltam a vállába, majd elslisszoltam mellette és a helyiség végébe mentem.

- Nos, - kezdtem, mire szürkéskék szemeit rám emelte -, ez lesz a te szobád. - Tettem kezemet az említett szoba ajtajára, mire gátlástalanul végig mért. Az arcomat ekkor elöntötte a forróság. Jesszusom, miért vagyok zavarba a jelenlétekor?- Kérdeztem magamtól, miközben lehajtottam fejemet.

- Rendben, akkor kipakolok. - Törte meg a kínos csendet - ami időközben ránk telepedett -, mire bólintottam egyet. Utána elléptem az ajtótól és a nappaliban lévő kanapéhoz mentem. Mehettem volna a szobámba is, de nem akartam elmenekülni előle. Ha már lakótársak vagyunk, akkor viselkedjünk is úgy.

Gondolataimból egy ajtó csukódása zavart fel, mire felsóhajtottam.

Minden megváltozott. Ez mutatja ez a kínkeserves fél év is. Habár, anyagilag jól állok, mégsem érzem úgy, mintha önmagam lennék. Olyan, mintha valami "felsőbb" erő átvette volna felettem a hatalmat. De mégis, lelkem egy része azt a felemet tükrözi, aki valójában vagyok.

Megráztam a fejemet. Teljes zűrzavar van a fejemben, hogy még magamat sem értem.

- Minden rendben?- Kérdezte egy hang a hátam mögül, mire összerezzentem, majd megfordultam. Ahogy ismét belenéztem azokba a gyönyörű szürkéskék szempárokba, elvesztem bennük. Azonban csak pár másodpercig tartott, ugyanis időben megszakítottam a szemkontaktust és lefelé bámultam.

- Persze, csak kissé elgondolkodtam - feleltem kedvesen, mire meglepődve nézett rám.

- Jé, nem csak parancsolgatós oldalad van, hanem kedves is?- Ha az a csibészes mosoly nem lett volna ott az arcán, talán komolyan is vettem volna a kérdést.

- Mint láthatod - vontam meg a vállamat, majd arrébb húzódtam, hogy ő is elférjen mellettem. Ekkor megtorpant, aztán egy sóhaj kíséretében leült mellém. Kérdőn néztem rá, mire megrázta a fejét.

- Nem rendelünk valami kaját?- Kérdezte Rob hirtelen, mire rákaptam a tekintetemet. Ez most komoly? - Kérdeztem magamtól ezredszerre a mai napon.

- Nos?- Nézett rám kérdőn, mikor már egy ideje nem válaszoltam. Megráztam a fejemet.

- Felőlem - feleltem flegmán, mire elmosolyodott, majd felállt mellőlem. Farmerzsebéből előhalászta a telefonját, majd ismét felém fordult.

- Pizza jó lesz?- A hangjában volt egy kis félelem, vagy csak én képzeltem oda?- Tanakodtam magamban, közben egy bólintással feleltem. Ekkor felvillantotta a csibészes mosolyát, majd az erkélyre vonult telefonálni.

******

- Ha szabad ilyet kérdeznem, ki volt az a pasas délelőtt?

Kérdése meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan rákérdez, de ha már megmentett, akkor illendő rá válaszolni.

- Az ex-pasim - mondtam egyszerűen, mire kissé megdöbbent, aztán rendezte az arcvonásait.

- Értem. - Csak ennyit mondott, majd mélyet szívott a cigijéből. Ekkor halványan elmosolyodtam, majd lenéztem az utcára.

Már kezdett egyre sötétedni, ami egyet jelentett, ismét eltelt egy nap a szüleim nélkül. Néha napján visszagondolok azokra a napokra, amikor együtt voltunk. Egy boldog családnak számítottunk, de miután megtörtént az-az eset, minden megváltozott.

A gondolataimból a csengő hangja rázott fel. Annyira megijedtem, hogy még a cigi is kiesett a kezemből, le a messzeségbe. Felsóhajtottam, majd abba az irányba fordultam, ahol Rob állt, de már nem volt ott. Így volt időm összeszedni magamat, mielőtt bementem volna a házba.

- Mit szólnál, ha néznék egy filmet, miközben elfogyasztjuk a kajánkat?- Támadott le Rob a kérdésével, mire értetlenül néztem rá. Aztán elgondolkodva bólintottam egyet. Ekkor elmosolyodott, majd a rengeteg DVD közül kiválasztott egyet és berakta a lejátszóba. Eközben helyet foglaltam mellette.

Rob pár perc múlva követte a mozdulatomat, majd közénk rakta a pizzát. Mint egy éhes kisgyerek úgy vetettem rá magamat.

- Egyébként hogyhogy Philnek ott vagy? Mármint nem érts félre, nem sértésből mondom. De eddig úgy tudtam, hogy csak egy fia van, Kellan. - Kezdte, mire a név hallatára elfintorodtam.

- Phil apám főnöke volt. Egy nap épp egy fogadásról jöttünk haza, amikor karambolóztunk. A balesetet csak én éltem túl. Ezután kértem segítséget Philtől, aki örökbe fogadott. Ez idő folyamán nagyon kedves volt velem a családja, de úgy döntöttem, nem lehetek a terhükre tovább. Így elköltöztem, pedig nagyon szeretem őket - Hajtottam le a fejemet a mondat végén, miközben azon imádkoztam, nehogy észrevegye, hogy hazudok. Vagyis, nem teljesen. A történet fele igazságvolt.

- Sajnálom. Nem tudtam... - Kezdte, mire közbevágtam.

- Ez a múlt. Nem kell foglalkozni vele - mosolyogtam rá félszegen, miközben felemeltem a fejemet.

- És te, hogyhogy úgy döntöttél... - Kezdtem, de hangom elhalt a mondat közepén. Hogy kérdezzek rá? Esetleg van jogom?- Rágódtam magamban, miközben beleharaptam a pizzámba.

- Hogy saját utakon járok?- Fejezte be a kérdésemet, mire félénken bólintottam egyet. - Egyszerű: már nem akarok kisfiú lenni. Amikor betöltöttem a 20. életévemet, szüleim mindig úgy kezeltek, mint egy pólyásbabát. Egy idő után kezdtem megunni, így a sarkamra álltam és közöltem velük, elköltözök. - Vonta meg a vállát, majd tekintetét a TV képernyőjére szegezte. A film már javában ment, de mi nem foglalkoztunk ezzel.

- És hogyhogy idejöttél? Mármint a lakásomba?- A hangom kissé halk volt, mire megköszörültem a torkomat. Ekkor alig láthatóan elmosolyodott.

- Egy saját lakást szerettem volna. Már javában keresgettem, amikor apám bejelentette, szerzett egyet. Először majdnem szétvetett az öröm, de amikor meg tudtam, hogy lett egy szobatársam, legszívesebben földbe döngöltem volna a tulajdon apámat. Tudom, nem szép dolog ilyenekre gondolni, de akkor, ott, megfordult a fejembe. - Vallotta be szemét lesütve, mire felemeltem kezemet és végig simítottam karján. Ekkor mind a ketten összerezzentünk.

Rob talán az érintésemtől, míg én a szikráktól, amit éreztem, mikor bőrünk összeért.

- Megértem. De apád honnan tudta, hogy... - Ismét elakadtam, de csak azért, mert most ő vágott közbe.

- Phil ajánlotta fel, mivel úgy gondolta, kell melléd egy "bébiszitter", mivel szerinte túl eleven vagy.

A válasza első sorban meglepett, aztán pár perc után haragra gerjesztett. Mégis mit képzel magáról az-az idióta vénember?! Talán azt hiszi, hogy az ókorban vagyunk, vagy az őskorban?! Hogy nekem felügyelet?! Cöh... majd én adok neki olyan felügyeletet, hogy... - A harag teljesen elöntötte az agyamat, hogy már csak arra lettem figyelmes, hogy felpattanok Rob mellől és a szobám felé veszem az irányt. Azonban a nagy hévben elakadtam valamiben, így hátravágódtam. Automatikusan behunytam szemeimet, de nagy meglepetésemre nem a kemény földre estem, hanem valami puhára.  A szemei azonnal kipattantak, s ekkor tekintetem találkozott egy szürkéskék szempárral. Az örvény azonnal lehúzott és nem tudtam koncentrálni semmi másra, csak rá.

Az idő egyre csak telt és telt, ahogy az ajkaink közti távolság is. Már csak milliméterek voltak hátra, amikor........

Hali!

Ismét jelentkezünk egy új fejezettel. :) Köszönjük a 7 komit (ami igaz, kissé nyögve nyelősen gyűlt össze), valamint a pipákat. :) Örülünk, hogy tetszett a fejezet.

Nos, ez most én - Beus - írtam meg a fejezetet, drága írótársam BabyDoll segítségével. :) Amint ismét csak köszönök neki. :)

Remélem, hogy tetszett a fejezet. Ismét 7 KOMI után jön a friss egy-két nap csúszással (mivel ugye még suli van, valamint át kell nézetnünk egymással a fejezeteket). :)

Millió puszi nektek!

BabyDoll és Beus