Phil leparkolt a házuk előtti feljárón és leállította a kocsi motorját. Tetett félénkséggel szemem sarkából rám nézett. Az arcáról nem tudtam mást leolvasni, mint együtt érzést és némi örömet. Tudtam miért. Phil Lutznak soha se volt lány gyermeke. A sors csak egyetlen fiúval ajándékozta meg őt.
- Minden rendben van, Kristen?- Kérdezte pár perc múlva Phil és egyik kezét az enyémre csúsztatta. Megvontam a vállam, majd halkan megköszörültem a torkom, mint aki a szavakkal küzdene.
- Persze csak... csak egy kicsit félek. Mit fog szólni a családja, ha meglát? Egyébként is én...- Kezdtem bele a mondatba, de idő előtt félbeszakított.
- Először is, szeretném, ha tegeznél - mondta kedvesen, mire csak egy bólintással feleltem. - Másodszor pedig, a családommal megbeszéltem az esetet és örömmel fogadnak téged. Főleg a feleségem, Susan, a legizgatottabb. - Mosolyodott el a mondat végén, amit halványan viszonoztam is.
- Tényleg nem baj?- Kérdeztem ismét, de a kisördög lelkem mélyén már ugrált örömében.
- Persze, hogy nem. Gyere. - Intett egyet szabad kezével, majd még utoljára végig simított a kezemen, utána kiszállt az autóból. Nem tudtam elfojtani győzelemittas mosolyomat, miközben kikapcsoltam a biztonsági övemet.
Azonban, az ajtót már nem én nyitottam ki, mivel Phil megelőzött. A kedves gesztusra elsuttogtam egy halk köszönömöt, majd segítségével kiszálltam a kocsiból.
Megvártam, míg becsukja az ajtót, aztán együtt mentünk a ház felé.
A rövid utat csendben tettük meg.
Amikor odaértünk a bejárati ajtóhoz, kezét a kilincsre tette, majd ismét csak kitárta előttem az ajtót. Ezt egy hálás pillantással köszöntem meg, majd beléptem az előszobába.
- Megjöttünk!- Kiabálta Phil hátam mögül, mikor bejött a házba. Pár perc múlva egy mosolygós, szőkés barna hajú, úgy 30-as éveiben járó nő lépett az előszobába. Egyből felismertem. Ő Susan Lutz volt, Phil felesége.
- Kristen, örülök, hogy újra látlak - mondta lágy hangon, majd elém lépett és megölelt. Viszonoztam az ölelését, mire éreztem, hogy végig simít egyik kezével a hátamon.
- Sajnálom a szüleidet. Tudom, hogy most nagyon nehéz neked, de itt vagyunk melletted. - Hangja részvétet tükrözött, mire próbáltam kicsikarni magamból egy-két könnycseppet. Szerencsére sikerült is, sőt, nagyon jól ment. Bár, ezt annak tudtam be, hogy lelkem mélyén fáj anyám és apám elvesztésének emléke, gondolata.
- Köszönöm, és azt is, hogy befogadtak egy időre. - Húzódtam kissé távolabb Susantól, mire elengedett és lágyan végig simított az arcomon.
- Ugyan, semmiség. Mi örülünk, hogy itt vagy velünk épen és egészségesen - válaszolta rögtön Phil, mire elmosolyodtam, aztán bekövetkezett a csend közöttünk. Azonban nem tartott sokáig, mivel Susan, amint észbe kapott, beinvitált a nappaliba és leültetett a kanapéra. Aztán beviharzott a konyhába - gondolom- és pár perc múlva egy csésze teával tért vissza. Tea? Ezek nem tudják, hogy a vendéget kávéval kell kínálni?- Panaszkodtam magamban, miközben mosolyogva vettem el tőle a csészét.
- Köszönöm - mondtam kedvesen, majd belekortyoltam a forró nedűbe. Ami az ízét illeti, nem volt szörnyű, sőt, inkább finomnak mondanám.
Viszont a nyugodt légkör egy ajtó csapódás zavarta meg, majd egy dörmögő hang.
- Hazajöttem!- Hangzott egy kiáltás az előszobából, majd egyéb hangok szűrődtek be hozzánk a nappaliba.
- Kellan, megkérhetlek, akkor bejönnél pár percre a nappaliba?- Kérdezte kedvesen Susan, miközben kissé megemelte a hangját, hogy az illető meghallja a kérdését. Választ azonban nem hallottunk, de a nappali ajtajában megláttam egy fiút. Szőkés barna haja felfelé meredezett, még kék szemei szinte csillogtak a boldogságtól és az önelégedettségtől. Hát igen, a gazdag, elkényeztetett fiúk már csak ilyenek.
- Szia anya!- Lépett Susan mellé Kellan, majd egy puszit nyomott az említett arcára.
- Hogy vagy?- Kérdezte kedvesen, miközben leült édesanyja melletti kanapéra. Ch, mi az, hogy engem nem vesz észre?- Értetlenkedtem felháborodva, de a többieknek csak a szerény kislány mutattam.
- Jól vagyok, köszönöm - válaszolt Susan mosolyogva, majd felém fordult.
- Kellan, ő itt Kristen Stewart, akiről már apád mesélt. Néhány hónapig, évig nálunk fog lakni, míg nem talál magának állás, és még el nem tudja magát látni, önállóan. - Fordult felém, mire Kellan követte édesanyja tekintetét. Amikor meglátott, szemei felcsillantak, majd végig mért tetőtől talpig.
Hát, nem volt valami diszkrét. Tekintetével levetkőztetett, miközben nyelt egy hatalmasat. Fúj, ez undorító! Perverz féreg!
Viszont, az nem kerülte el a figyelmemet, hogy miután visszanézett szemeimbe, kacsintott egyet és kéjesen megnyalta az ajkait. Tekintetem azonnal Susanra kaptam, aki nem látott semmit. Helyette a férjével beszélgetett teljesen átlagos dolgokról. Kezdtem egyre kényelmetlenül érezni magam Kellan nézése miatt, így felálltam a helyemről és halkan megköszörültem a torkomat.
- Ha nem lenne gond, akkor valahol ledőlhetnék? Kicsit még fáradt vagyok és ezek a napok elégé megviseltek - játszottam meg magamat, mire Susan azonnal felpattant a helyéről.
- Ó, hát persze drágaságom! Gyere, megmutatom a szobádat. - S azzal a lépcsők felé vette az irányt, én pedig követtem őt, miközben próbáltam nem törődni Kellan tekintetével, ami a hátamba fúródott.
******
Amikor felértünk az emeletre, Susan a folyosó legvégére vezetett, majd benyitott a legutolsó szobába.
- Itt is volnánk. Ha kellene valami, nyugodtan szólj. - Mosolygott rám, majd kilépett a szobából. Vagyis csak akart, mert időközben valami az eszébe jutott.
- Egyébként Phil pár nappal ezelőtt összeszedte a cuccaidat a házatokból és elhozta ide - mondta, majd becsukta maga mögött az ajtót. Én csak felsóhajtottam, majd körbenéztem a szobába. Elég otthonos volt. A szoba falai lilák és fehérek voltak. A helyiség közepén egy hatalmas franciaágy állt, a falakkal megegyező színű ágyhuzattal. A fal mellett egy fehér pipereasztal állt, egy hozzáillő székkel. A mennyezetről pedig egy csilli-villi csillár lógott le. Ekkor felnevettem, majd levetettem magam a pihe-puha párnácskák közé. Már lehunytam a szemeimet, hogy átadjam magam az álmok világának, amikor kopogtak az ajtón. Szólásra nyitottam a számat, azonban az illető meg se várva a válaszom, belépett a szobámba.
A látogatóm nem volt más, mint Kellan Lutz. Aki, mikor meglátott az ágyon feküdve, kajánul elvigyorodott.
- Látom, már vártál rám, Szivi. Ha tudtam volna, nem várattalak volna eddig - mondta, miközben elindult felém. Amikor már csak pár lépés választotta el az ágytól, felültem.
- Mégis, mit akarsz?- Kérdeztem kissé felháborodva. Utáltam, amikor megzavarnak a pihenőmnél.
- Hm...- Csak ennyit mondott Kellan, mikor ideért az ágyamhoz és leült mellém.
- Hé!- Ütöttem el a kezét, amikor végig simított az arcomon. Ő ekkor felhúzta egyik szemöldökét és megnyalta a száját, pont úgy, mint lent a nappaliban.
- Ugyan Kris, tudom, hogy te is akarod. Én meg tudom adni neked azt a gyönyört, ami neked kell - suttogta kéjesen a fülembe. Pár perc kellett ahhoz, hogy felfogjam az előbb hallottakat. Mikor sikerült, egy határozott mozdulattal ellöktem őt magamtól.
- Te megőrültél? Én nem vagyok olyan lány, akit csak úgy kihasználhatsz!- Kiabáltam a képébe, majd felugrottam az ágyamról és hátráltam pár lépést. Ő viszont nem tágított. Helyette felállt az ágyról és felém sétált. Addig-addig hátráltam, amíg neki nem ütköztem a falnak. Francba, csapdába kerültem!- Sikítottam fel magamban, amikor két kezét a fejem két oldalára támasztotta, s ezzel elzárta az utat.
- Nos, mi lenne, ha felavatnánk az ágyadat? Tudom, hogy te is akarod. Szinte látom magadat, ahogy oda lent tocsogsz. - A hangjánál ennél jobban nem is lehetett volna perverzebb hangszíne.
Kétségbeesve néztem körbe helyiségbe. Egyetlen olyan tárgy sem volt a közelembe, amivel fejbe vághattam volna ezt az idiótát. Aztán eszembe jutott valami. Kicsit közelebb húztam magamhoz, majd felemeltem a térdemet és egy jó irányzott mozdulattal beletérdeltem nemesebb felébe. Ekkor eltávolodott a közelemből, miközben kezeit középpontjára szorította és felszisszent.
- Most pedig takarodj innen, vagy ennél rosszabb fog történni a Te drága, kicsi haveroddal!- Sziszegtem képébe, mire azonnal elkotródott a szobámból. Azonban, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, még visszaszólt.
- Ezt nem úszod meg olyan könnyen. - Majd az ajtó becsukódott mögötte.
Fél évvel később...
Elegem van belőle! Állandóan csak kihasznál! Csak a szexre kellek neki!- Dühöngtem magamban, miközben kifelé dobáltam az ablakon a cuccait. Ó, mintha neked nem azért kellene!- Szólt egy aprócska hang a fejembe, mire dühösen fújtatni kezdtem.
- Ó, fogd már be!- Kiáltottam el magamat, de nem hagytam abba a cuccok kidobálását. Ekkor egy kocsi hangjára lettem figyelmes. Nem törődtem vele, csak dobáltam ki a cuccait.
Ebben a pillanatban a kocsi lefékezett, majd egy ajtó csapódását lehetett hallani.
- Te büdös kurva!- Ordibálta egy ismerős hang, majd hallottam, ahogy csapódik a társas ház ajtaja. Elszámoltam magamban tízig, aztán egy ajtó kicsapódott. Rögtön a hangirányába fordítottam a fejemet. Az ajtóban nem más állt, mint Mike, az én barátom.
- Mégis, mit képzelsz magadról, Kristen? Nem dobálhatod ki csak úgy a cuccaimat az ÉN házamból!- Kiabált rám, mire csak lenézően végig néztem rajta, majd megvontam a vállam és tovább folytattam a műveletemet.
- Nem hallottad?- Ragadta meg a karomat, mire kezdtem bedühödni, ismét.
- Eressz el te, balfasz!- Ordibáltam a képébe, majd kirántottam karomat a fogságból.
- És egyébként is, ez a ház mostantól az enyém. Phil mindent elintézett, szóval már nem laksz itt. Úgyhogy, azt csinálok, amit akarok. - Tettem hozzá mellékesen, mire ledermedt.
Na, ki van most nyeregben?
Hali!
Ismét jelentkezünk. Ezt a fejezetet most megint én- Beus- írtam. :) Reméljük, hogy tetszett nektek. :) A fejezet írásában nagy segítségemre volt BabyDoll is. :D
Köszönjük szépen a pipákat, valamint Timinek a komit. Azt hiszem, ez a fejezet most neked szól csajszi. :D
Ha nem gond, akkor kaphatnánk komikat? Mert őszintén bevalljuk, nekünk nagyon jól esne a visszajelzés. Bár nem vagyunk kezdők, de most írunk először együtt és nem nagyon tudjuk, hogy bejön-e nektek mind a kettőnk stílusa. :)
Előre is köszönjük! :)
Millió puszi nektek!
