2. Fejezet

1 héttel később . . .

- Miss Stewart! - nézett be az orvos hozzám miközben becipzároztam hátizsákomat melyben néhány fenn maradt ruhadarabomat raktam be. Mondhatni úgyis, hogy minden ami megmaradt nekem az ez. Mivel az apámat kirúgták, hónap vége volt így pénz híján nem igazán volt semmi ami rám maradt volna. Anyám külön helyen tárolta a keresett pénzét csak tudnám hol..........

Majd kiderítem ami késik nem múlik!! 

- Megérkezett Mr. Lutz úr ha elkészült kint várja önt! - szólt nekem mire egy halvány mosoly és bólintás kíséretében adtam tudtára az orvosnak, hogy rendben. 

Végre elérkezett ez a nap is! - néztem ki az ablakon az esős időbe. Tökéletesen illett lelkem mélyén dúló érzelmeim viharához. Nem mertem és nem is akartam arra gondolni, hogy anyáék már nincsenek többé........

Óhatatlanul is könnyet csal a szemembe a gondolat, hogy már soha nem láthatom őket, nem beszélhetek velük annak ellenére amilyenek az utóbbi időben voltak és amilyenné én is váltam............

Azokra az időkre gondolva mikor még mindenki normális és boldog volt.......................

De nem!! Két napnyi tűnődés és bánat elegendő volt ahhoz, hogy elhatározzam magamat és döntésre jussak.

Vagy koldulok mint egy utolsó nem tudom mi, vagy a sarkamra állok és igen is megszerzem azt a pénzt amit anya rakott félre valahova és igen is keresek munkát, lesz házam, étel és ital és új életet kezdek soha nem leszek egyedül, soha nem fogok sírni senki után, nem fogok kötődni senkihez mindenki csak egy bábu számomra akiket ide-oda fogok mozgatni ahogyan kényem kedve tartja! 

Ördögien halvány mosoly jelent meg arcomon ezekre a dolgokra gondolva. Eleinte még magam is megijedtem saját énem ezen részétől de egy idő után ez a megoldás tűnt a legegyszerűbbnek és tetszett!! 

Ha már nincs senkim akkor nem is kell!! De mivel én is csak ember vagyok, ezért nem fogom ezt is éreztetni magammal! 

S lám, mire jó ha van a közelben egy elvált ember, aki gazdag, gyereke van és minden álma egy kislány! Hát igen........itt jött képbe Mr. Lutz, apám főnöke. Mindig is kedvelt engem, saját lányaként szeretett már szinte, így nem csodálkoztam mikor is beleegyezett, hogy náluk maradhassak egy darabig....

Pár nappal korábban . . .

Egy újabb nap az ágyban fekve, kedvtelenül ám most már sokkal jobban voltam! A telefonomhoz nyúltam majd tárcsáztam apám főnökének a számát mire a második csengésre fel vette. 

- Igen tessék?? - szólt bele Mr. Lutz.

- A szüleim..... - kezdtem bele mint aki sír és teljesen össze van törve közben pedig úgy vigyorogtam mint a vadalma. - meg.....meghaltak!! - 'zokogtam' a telefonba. 

- Na de......mégis mi történt? - döbbent le. 

- Autóbaleset. - szóltam úgy mint aki küszködik könnyeivel, hogy visszatartva azokat beszélni tudjon. - Pár nappal ezelőtt történt még AZON az estén. - hangsúlyoztam ki az azon szót, hogy értse mire célzok. - Én túléltem...........de ők........... - 'zokogtam' fel újra.

- Te szent ég! - újra csak a döbbenet. - De te jól vagy? Melyik kórházban..... - kezdett bele mire arcomra győzelem ittas mosoly kúszott. Na ezt már szeretem!

- Igen.....már jobban vagyok. De lelkiekben....... - sajnáltattam magamat. - Nincs senkim! Nincs semmim! - kezdtem mű sírásba. 

- Nyugodj le Kris! Melyik kórházban vagy most? - érdeklődött.

- A Memorial-ban. - szipogtam.

- Azonnal ott vagyok és megbeszéljük mi legyen rendben? - kérdezte.

- Rendben! - tettettem megnyugvást. Ami azt illeti igaz is volt, de könnyebben ment ez mint hittem!! - mosolyogtam.

És végül belement, hogy míg nem találok magamnak munkát náluk lehessek. Miért is kell ez? Miért nem jó pénzt kérni?

Első, tiltja az immáron megerősödött büszkeségem! Másodszor nem tudnám és nem is akarnám visszafizetni a kapott pénzt, azt akarom hogy annyira belopjam magamat a szívébe, hogy úgy szeressen ténylegesen mint a saját lányát és ne csak egy 'idegen' legyek a számára. 

Harmadszor de nem utolsó sorban köztudott, hogy bármikor vissza kérhetné azt a pénzt még ha azt is mondja ma, hogy nem. 

Negyedszer pedig volt egy ettől sokkal jobb ötletem is.................

A hátizsákot vállamra vetve léptem ki a kórteremből majd megpillantottam Mr. Lutz -ot. 

- Kristen! Jól vagy? - érdeklődött.

- Már jobban. - mondtam a szerény álarcot felöltve azt az álarcot mikor még tényleg jó voltam, visszahúzódó, szerény, jó kislány. Nem a túlzott módon hanem a normális értelemben tekintve mert ahogy így elnézem magamat a mostani kialakulóban lévő énemhez képest amilyen voltam az egy angyal. Most pedig a kisördög vagyok. Sokkal jobb mint angyalnak lenni! 

Nincs megbánás, fájdalom, szenvedés mindent meg kap az ember és jól él! Legbelül tudtam, hogy ez nem egészen így van de már nem érdekelt semmi még a boldogság sem. Túl régóta voltam nem boldog, hogy most az lehessek újra.

Volt egy vágyam mind emellett. Felmerül a kérdés, miért nem keresem meg a nagynénikémet Ausztráliában?

Először is, nincs pénzem, hogy odautazhassak. Másodszor minden csak a szüleimre és az elveszett boldogságomra emlékeztetne, harmadszor pedig olyan dolog történt, hogy szerintem senkit sem akar látni közülünk soha többé............

A kórházból kilépve azonnal be is szálltunk Mr. Lutz, azaz Phil autójába. Megjegyzem, hogy nem mellesleg egy lesötétített ablakú, fekete BMW X5 -ös volt. 

Húsz percnyi utazás után egy igen ám csak jó módú házhoz érkeztünk meg. Új életem első állomásához, ahol az új Kristen a játékot elindítja! 

Tehát a mai napra annyit, hogy a játék elkezdődött!! 

                                                          

Sziasztok!!:)

Megérkezett a második feji!! Ezt most én - BabyDoll - alkottam meg. :)

Természetesen Beus is segítségemre volt a feji elejét illetően!! 

Reméljük tetszeni fog!!! 

Köszönjük szépen a komikat és a pipákat az előző fejihez!! 

Jól esne ha megdobnátok újra egy - két komival és pipával!!!

Pusszantás mindenkinek!!

BabyDoll és Beus!! :)