5. fejezet

/Rob/

Még mindig nem akartam elhinni, hogy apám beleegyezett. Hogy én és egy idegen lány? Normális egyáltalán, vagy teljesen megőrült?- Kérdeztem magamtól, miközben pakolgatni kezdtem cuccaimat a bőröndjeimbe. Ugyanis elhagyom a szülői házat. 

Úgy terveztem, hogy egyedül élem tovább az életemet. Ezzel nem volt semmi gond, míg apám be nem jelentette, hogy egy lánnyal kell együtt élnem. 

Amikor ez a gondolat ismét előkerült agyam legmélyebb fiókjából, még a kedvem is elment a pakolástól. Így leültem az ágyamra és kezeim közé temettem az arcomat, majd visszaemlékeztem apámmal való beszélgetésre.

A nappaliban voltam és beszélgettem anyával a kandalló előtt, amikor hazajött apa. Az arckifejezése elég elgondolkodó volt, de nem kérdeztünk rá a miértjére, mivel ehhez hozzá voltunk szokva. Viszont arra nem számítottunk, hogy mikor lerakodik a dolgozószobájába, csatlakozik hozzánk. Általában haza hoz egy-két ügyet és addig el nem hagyja kedvenc helyiségét, míg be nem fejezi.

- Szereztem neked egy lakást. - Mondta pár perc hallgatás után, mire döbbenten néztem rá. Ezt nekem mondta?- Értetlenkedtem magamba, mire apám rám nézett.

- Egy nagyon kedves barátom felajánlotta, hogy ott lakhatnál az egyik albérleti lakásába, amikor elmeséltem neki, önálló életet akarsz kezdeni - folytatta tovább szemeimbe nézve, mire nagyot nyeltem.

- Ez nagyon kedv...- Kezdtem, de leintett, s innentől tudtam, még nincs vége a mondatnak.

- Viszont, van egy feltétele. A fogadott lányára, Kristenre, kéne figyelned. Mert, úgy mond, elég eleven lány. - Tette hozzá, mire értetlenül néztem rá. Mégis mennyi idő lehet az a lány? 15-18, vagy esetleg kevesebb, vagy több?

- Ez csak természetes - vágtam rá meggondolatlanul. Hiszen mit kell csinálnom? Egyszer- kétszer benézek hozzá és kész.

- Akkor megegyeztünk. Fel is hívom  Philt, hogy beleegyeztél abba, hogy a lányával élni egy házban. - S azzal el is tűnt a telefonjával a kezével. 

A percek egyre csak teltek és teltek, aztán ledermedtem. Hogy a lányával  élni egy házban. - Visszhangozta egy aprócska hang a fejembe. Nem, az nem lehet! Apám nem lehet ennyire... ennyire... szívtelen. Egyszerűen csak viccelt velem. Nem fogja megtenni!

Mégis megtette. Holnap pedig közös életet fogok folytatni egy számomra ismeretlen lánnyal. Most sem akarom elhinni, pedig igaz.

Nem tudom, hogy mennyi idő is telt el, mióta feljöttem a szobámba, de egy kopogtatásra lettem figyelmes. Ekkor lassan felemeltem a fejemet a kezeim közül, majd egy halk "szabadot" mondtam. Kételkedtem abban, hogy az illető meghallotta, de tévedtem. Ugyanis pár perccel később anya lépett be a szobámba. Amikor meglátta, hogy csak félig pakoltam be, felsóhajtott, majd leült mellém az ágyra. Egyik kezével átkarolta a vállam és közelebb húzott magához.

- Tudom, hogy most nehéz neked, de erősnek kell lenned - suttogta fülembe, mire ránéztem. Kék szemei szomorúan csillogtak, miközben engem nézett.

- Én akartam külön életet élni tőletek és tessék, itt a jutalmam. - Fintorodtam el a mondat végén, mire édesanyám dallamos hangján felnevetett. Ez hiányozni fog a házból. 

- Biztos, hogy nagyon kedves és aranyos lány lesz a lakótársad. - Biztatott, majd néhány perc elteltével felállt mellőlem és a bőröndömben lévő halom ruhára pillantott.

- Ugye tudod, hogy így nem fog beleférni sok dolog?- Kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire megvontam a vállam. Erre ismét felnevetett, majd megrázta a fejét.

- Na, gyere, segítek elpakolni - mondta, mire egy sóhaj hagyta el a számat, utána letérdeltem a földre, hogy együtt rakosgassunk a hatalmas bőröndökbe. 

******

Hamarabb eljött a reggelt, mint hittem volna. Annyira gyorsan telt el az este, hogy arra ébredtem rá, ma elhagyom a szülő házamat. Nem, mintha olyan nagy tragédia lenne, csak furcsa kissé. Hiszen eleinte úgy hittem, egyedül fogok élni, most pedig kiderült, még sem. 

Ekkor egy sóhaj hagyta el a számat, majd felkeltem az ágyamból. Komótos léptekkel a fürdőszobámba mentem. Mikor beértem a helyiségbe, levettem magamról az alsómat, majd a zuhany alá álltam. Amikor a meleg vízcseppek a bőrömhöz értek, ellazultam. Az agyam teljesen kikapcsolt, így a pár perc helyett él órát töltöttem a zuhany alatt. De miért is strapálom ezért magam? Hiszen bármit megtehetek!- Mondtam magamban önelégülten, miközben elzártam a vízcsapot és derekam köré csavartam egy törülközőt. Utána kiléptem a zuhanykabinból és a tükörhöz léptem, majd megborotválkoztam. Mikor ezzel is kész lettem, visszamentem a szobámba és kivettem a bőröndömből egy kék farmer, valamint egy kék pólót és már kész voltam. 

Viszont, mielőtt kiléptem volna szobámból az utazótáskáimmal együtt, egyszer-kétszer beletúrtam rövid, barna hajamba, hogy természetesen álljon. Aztán elhagytam a volt szobámat. A bőröndjeimmel együtt mentem le a lépcsőn egészen a nappaliig, ahol anya és apa már vártak rám.

- Nem is reggelizel már velünk?- Kérdezte anya szomorú hangon, amitől kissé megszakadt a szívem. Hiába voltunk hárman testvérek, már csak én maradtam a szülői házban. Most pedig kirepülni készülök innen.

- Sajnálom, de nem. Szeretnék minél előbb berendezkedni és megismerni a lakótársammal. - Az utolsó mondatot elég kedvtelenül mondtam, ami apámnak is megütötte a fülét, de nem mondott semmit.

- Rendben, de hívj, amikor már mindent kipakoltál - kérte anya, mire csak egy bólintással feleltem, majd közelebb léptem hozzá. Egy puszit nyomtam az arcára, mire szemeiből könnyek csordultak ki. Nem akartam így elhagyni őt, de muszáj volt. Úgy érzem, hogy megőrülnék, ha otthon kellene maradnom.

Így, miután elbúcsúztam a szüleimtől, beültem az én fekete Aston Martin Rapide-ba és már el is hagytam a házukat.

******

Fél óta múlva meg is érkeztem a társasházhoz. Kocsimmal leparkoltam a házhoz tartozó parkolóba és leállítottam a kocsi motorját, majd mély levegőt vettem. Gyerünk Robert, nem vagy te gyáva!- Kiabáltam magamra, majd erőt véve magamon, kiszálltam a kocsiból. Ezután a kocsim csomagtartójához mentem és kivettem a két bőröndömet, majd elindultam befelé. 

Mikor beértem az előtérbe, elég barátságos hangulat fogadott. Ugyanis a recepció falai halvány barack színűek voltak. A padló sötétbarna, ahogy a recepciós pult is. Viszont mögötte nem állt senki, így elindultam a lift felé. Hiszen nagyon jól tudtam, hol találom a lakás. 

Így mikor megérkezett a lift, beszálltam és benyomtam az 8-as gombot. Ekkor a lift ajtaja bezáródott és elindultunk. Nem telt bele pár másodperc és már fent is voltam. Nagyot sóhajtottam, majd kiléptem a folyosóra és elindultam megkeresni a 321-es lakást.

318...319...320...321- És meg is találtam. Azonban a lakás ajtaja tárva nyitva volt és hangok szűrődtek ki rajta.

- Az egyetlen aki repül innen az te leszel szívem!- Kiabálta egy férfi hang, mire rémülten bámultam befelé a helyiségbe, viszont nem láttam semmit, ami kezdett idegesíteni, így beléptem a lakásba. Azonban olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. A nyitott erkélyes két személy állt. Az egyik egy fiú volt, a másik pedig egy lány- gondolom a lakótársam. A lány a korláttal háttal volt, míg a fiú előtte. Mikor jobban megnéztem őket, csak akkor láttam, hogy a fiú keze a lány nyaka köré fonódott.

 - Ég veled szívem! - mondta a fiú, majd át akarta lendíteni a lány. Ekkor már én is megmozdultam. Gyorsan odamentem hozzájuk és lerántottam a fiút a lányról, majd jól behúztam neki. Láttam rajta, hogy kezdi egyre elveszíteni az egyensúlyát, de idejében megtartotta és dühtől izzó szemekkel rám nézett.

- Mégis mit képzelsz te szarházi! Ki vagy te?!- Ordibált rám, majd nekem rontott. Szerencsére épp idejében tértem ki előle, így pont neki esett a korlátnak. Azonban, mikor összeszedte magát, nekem rohant és mind a ketten a nappaliban találtuk magunkat. Én voltam alul, de nem tartott sokáig, ugyanis átfordítottam magunkat és behúztam neki még egyet. 

Ez így ment addig, míg egy hang nem hasított végig a levegőben.

- Most már elég lesz! Fejezzétek be!- Ordította teljes erejéből a lány, mire mind a ketten ledermedtünk. Viszont, mindössze csak pár percig tartott, ugyanis az a szarházi alak lelökött magáról, majd felpattant a földről és a lány elé állt. Megfogta annak az egyik karját és közelebb húzta magához. A lány ekkor felszisszent.

- Na, idefigyelj te kis szajha! Nem bánhatsz így velem, világos? Nem dobhatsz ki innen, különben nagyon megjárod!- Fenyegette meg a ficsúr a lány, mire elpattant az a bizonyos húr nálam. Ismét felkeltem a földről, majd feléjük közeledtem. Azonban a lány hangja megakadályozott abban, hogy bármit is tegyek.

- Nem Mike, nem értettem meg! Most pedig tűnj innen el, míg szépen szólok!- Kiabálta a fiú - akinek most már tudom a nevét - képébe, majd ellökte magától, de előtte bele térdjelt Mike nemesebb felébe. Ekkor majdnem felnevettem, de türtőztettem magam. Aztán odaléptem hozzájuk és megfogtam az összegörnyedt fiút a gallérjánál fogva. Egészen az ajtóig cibáltam, majd kilöktem rajta.

- Nagyon ajánlom, hogy ne gyere többé vissza, különben velem gyűlik meg a bajod! És azt nagyon nem akarhatod - szűrtem ki fogaimon keresztül a fenyegetést, majd becsaptam előtte az ajtót.

Utána visszamentem a nappaliba, ahol a lány háttal állt nekem.

- Köszönöm, hogy...- Kezdte a  lány, mire felé fordultam, de ahogy találkozott tekintetünk, elakadt a szava, míg nekem a lélegzetem. Ugyanis ennél gyönyörűbb smaragdzöld szempárokat még életem nem láttam. 

Az idő egyre csak telt és telt, mi pedig bámultuk egymást.

Mi lesz velünk hónapokkal később?

Hali!

Újból jelentkezünk a frissel. Ez megint én - vagyis Beus- írtam, de nagy segítségemre volt drága társam BabayDoll is. :) Reméljük, hogy tetszett. 

Köszönjük az előző fejezethez írt komikat és pipákat. Tudjuk, hogy azt ígértük, hogy dupla fejezet lesz, de aztán beszélgettünk erről. És úgy döntöttünk, KOMIHATÁRT vezetünk be. 7 darab komi után hozzuk a fejezetet (ez persze néha csúszni fog, mivel mind a ketten elfoglaltak vagyunk, de megpróbálunk igyekezni)

Millió puszi nektek!

BabyDoll és Beus